Köztudott, hogy minden adófizetőnek lehetősége van felajánlania személyi jövedelemadójának 1 százalékát különböző tevékenységeket végző szervezeteknek, ennek ellenére mégis kevesen vannak tisztában ennek körülményiről, így a felajánlások száma is alacsony.
Minden ember számára van olyan civil szervezet, amelynek tevékenysége és közhasznú munkája kiemelkedően fontos, és amelynek sikerét a szívén viseli. Ezeknek a civil szervezeteknek jelentős anyagi forrást jelentenek különböző adományok, működésük és fejlesztésük függ a jótékonykodóktól, azonban csupán kevesen engedhetik meg maguknak azt, hogy aktívan támogathassanak egy számukra fontos szervezetet, még ha nem is jelent túl nagy anyagi kiadást. A jótékony adakozásnak egy igen kézenfekvő formája a személyi jövedelemadó 1+1 százalékának a felajánlása, ugyanis így a támogatót semmiféle anyagi veszteség nem érheti, hiszen ezt az összeget már leadózta, a felajánlás során csak meghatározza, hogy milyen célokra fordítsák ezt az összeget. A felajánlás nem kötelező – éppen ezért sokan nem is teszik meg –, azonban mindenképpen ajánlott, ugyanis ha nem történik meg a felajánlás, akkor ahelyett, hogy egy, az adófizető számára fontos tevékenység támogatására fordítaná ezt az összeget, inkább a NAV kezében hagyja, így az állam rendelkezhet ennek elköltéséről. Ezért tehát aki öntudatosan rendelkezik adója 1 százalékával, az nehéz helyzetben élőkön segíthet, kulturális támogatást nyújthat, de akár életeket is menthet.
Ezt az összeget többféle célra fordíthatjuk – az 1997. évi CLVI. törvény 26. § c) pontja értelmében 23 közhasznú tevékenységet különböztetünk meg:
- Egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység.
- Szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása.
- Tudományos tevékenység, kutatás.
- Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés.
- Kulturális tevékenység.
- Kulturális örökség megóvása.
- Műemlékvédelem.
- Természetvédelem, állatvédelem.
- Környezetvédelem.
10.) Gyermek- és ifjúságvédelem, érdekképviselet.
11.) Hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése.
12.) Emberi és állampolgári jogok védelme.
13.) A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység.
14.) Sport, a munkaviszonyban és a polgári jogi jogviszony keretében megbízás alapján folytatott sporttevékenység kivételével.
15.) Közrend és közlekedésbiztonság védelme, önkéntes tűzoltás, mentés, katasztrófa-elhárítás.
16.) Fogyasztóvédelem.
17.) Rehabilitációs foglalkozás.
18.) Munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése – ideértve a munkaerő-kölcsönzést is – és a kapcsolódó szolgáltatások.
19.) Euroatlanti integráció elősegítése.
20.) Közhasznú szervezetek számára biztosított – csak közhasznú szervezetek által igénybe vehető – szolgáltatások.
21.) Ár- és belvízvédelem ellátásához kapcsolódó tevékenység.
22.) A közforgalom számára megnyitott út, híd, alagút fejlesztéséhez, fenntartásához és üzemeltetéséhez kapcsolódó tevékenység.
23.) Bűnmegelőzés és áldozatvédelem.
Minden évben a gyermekvédő szervezetek kapják a legtöbb felajánlást, a második helyen pedig az állatmentő szervezetek állnak, azonban az Adhat Adatbázisában több mint 34 000 szervezet közül válogathat az adófizető, hogy kinek a munkáját támogatná.