Ügyet intézne az igazgatási szünetben?

11 hónapja ezelőtt 123

bohócdoktor szja 1% felajánlás

A kormány már augusztusban kijelölte 2023-as téli időszakban tartandó igazgatási szünet időtartamát, amely szerint 2023. december 27. és 2024. január 1. között áll le a hivatalos ügyintézés. A cél az igazgatási szünetről szóló 2023. évi XXVI. törvény elfogadásával az volt, hogy a közfeladatok ellátásában részt vevő foglalkoztatottak pihenéshez való jogát összehangoltan lehessen biztosítani.


 
Mit kell tudni az igazgatási szünetről?

Az igazgatási szünet azt jelenti, hogy ezen időszak alatt nem kötelező minden munkanapon biztosítani az elektronikus ügyintézés során a hivatali tárhelyre érkező üzenetek átvételét. Fontos információ, hogy a szünet időtartama nem számít bele a kormányzati igazgatási szervek előtt folyó hatósági és egyéb eljárások határidejébe, és az eljárások szünetelésének időtartamába sem.
 


Hogyan tartanak nyitva a kormányablakok a szünetben?

A két ünnep közötti három munkanapon, december 27-én, december 28-án és december 29-én vármegyénként egy, és a fővárosban három kijelölt kormányablak várja az ügyfeleket 9:00 és 14:00 óra között. A kormányablakokhoz ezen időszak alatt az alábbi ügyekben lehet fordulni:

  • személyi igazolvánnyal, útlevéllel, vezetői engedéllyel, lakcímigazolással, ügyfélkapu-regisztrációval, Nemzeti Egységes Kártya (NEK)-regisztrációval,
  • Európai Egészségbiztosítási Kártya igénylésével, TAJ-kártya másolat kiadásával,
  • illetve rendszeres létfenntartási támogatás iránti kérelem beadásával kapcsolatos ügyintézés céljából

 
Milyen módon lehet a NAV-hoz fordulni az ünnepi időszakban?

Személyesen a fővárosban csak az Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának központi ügyfélszolgálatán (Budapest XIII. ker., Dózsa György út 128-132.) fogadják az ügyfeleket 2023. december 27- én és december 28-án 8 óra 30 perc és 12 óra 30 perc között. Valamint ugyanilyen korlátozott nyitvatartás mellett működnek a vármegyei igazgatóságok is. 2023. december 29-én a NAV összes ügyfélszolgálata zárva tart.
Az adóügyekkel kapcsolatos ügyintézésre a hivatal az elektronikus ügyintézést ajánlja. Különböző online ügyeket az ezen a linken elérhető felületeken keresztül lehet indítani.

kép forrása: Pexels

Szerző
Szabó Éva


Olvassa el a teljes cikket