Reprezentatív kutatás: Jótékonykodás-e az 1+1%-os felajánlás?

9 hónapja ezelőtt 154

bohócdoktor szja 1% felajánlás

Adó 1% felajánlás Gyermekek megmentésére

Az adó 1% felajánlással adóbevalláskor nemes célokat szolgálni úgy lehet, hogy az közben nem kerül semmibe sem. Adókedvezmény mellett is fontos az szja 1 + 1 százalék felajánlása. A támogatás néhány forinttól akár több ezer forintot is jelenthet a támogatott alapítványnak, egyesületnek, egyháznak.

A legapróbb felajánlás is óriási segítség! A befizetett adó 1% felajánlása nem kerül semmibe sem, hiszen azt adóként így is, úgy is be kell fizetnie. Adóbevalláskor vagy május 20-ig felajánlása életmentő segítség!

Adóbevalláskor az adó 1% nyomtatványt a www.bevallom.hu oldalról vagy a nav adócsomagból is letöltheti.

Ha bármi kérdése van az adó 1% felajánlásokkal, érdemes az adó 1% információs oldalt is felkeresni.

Adó 1% felajánlással idén is dönthet adója egy részéről! Adó 1+1 százalék felajánlása néhány perc alatt az eSzja felületen végbevihető. Amennyiben szeretné felajánlani adója 1+1%-át, az erre vonatkozó rendelkező nyilatkozatot kell kitöltenie az eSzja ügyfélkapun. Az üres formanyomtatványt megkaphatja munkáltatójától, a NAV-tól vagy az ügyfélkapunk elektronikusan is elérheti. A kitöltött nyomtatványt egy lezárt borítékban adja át munkáltatójának vagy helyezze az adóbevallását tartalmazó nagy borítékba, illetve elektronikusan is elküldhető a NAV részére. Támogasson 1 százalékkal alapítványt, egyesületet, egyházat!


Mátrix Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18472273-1-06
gyermekmentő, jótékonysági, adó egy százalék, adóbevallás, alapítvány adószám megadásAz alapítvány 2003-óta évente tízezernél több rászoruló családon, idős - egyedülállón, közösségen segít. A Centerke Adományozó Központban (www.centerke.hu) ruha – cipő, élelmiszer adományozás van. Az alapítvány Gyógyító Mesedoktor Csapata (www.mesedoktor.hu) kórházban fekvő gyerekek-és felnőttek gyógyulását segíti, a Sterilházuk (www.sterilszoba.hu) gyógyulást támogató céllal jött létre. Adó 1% felajánlása így az egészségvédelmi és szociális segítő programokat támogatja. Weboldalunk a www.matrixalapitvany.hu címen érhető el.

Orpheus Állatvédő Egyesület
Adószám: 18464654-1-06
állatmenhely, állatvédő, adó egy százalék, adóbevalláskor, egyesület adószámAz állatmentő egyesület 1999-óta működik. Évente 800 kutya és cica megmentésében segít minden adó 1% felajánló. A www.ebangyal.hu oldalon sok hasznos dolog mellett az örökbe fogadható állatok fényképes adatlapjai elérhetőek. Az állatvédelmi gazdikereső mellett az egyesület oktatási és szemléletformáló programja a felelős állattartást segíti, így az egyesület támogatása még inkább érdemes.
Internetes oldalunk a www.orpheus.hu címen érhető el.

Bohócdoktorok a gyermekekért - adó 1 százalék felajánlással segíthetünk!

Bohócdoktor Csapat
Adószám: 18472273-1-06
adó 1 % bohócdoktorok, gyermekkórház, gyermekmentés, adóbevallás, alapítványi adószámA gyermekmentő, szociális, egészségvédelmi alapítvány fő tevékenysége 2008 óta a Gyógyító Bohócdoktorok Program, melynek célja, hogy beteg, sérült gyermekek minél hamarabb a gyógyulás útjára léphessenek. A bohócdoktorok a klinikák, kórházak, rendelő intézetek számára teljesen INGYENESEK. A bohócdoktorok a gyerekek mellett az egészségügyi szakdolgozókkal is foglalkoznak. Az alapítványnak felajánlott adó 1% az egész éves kórházi segítést és gyógyítást támogatja. Weboldalunk a Bohócdoktorok címen érhetők el.

Bohócdoktorok, adó 1% felajánlásod életmentő segítség

Gyermekek, betegek támogatása, az adó 1% felajánlás jó helyre megy

A NIOK Alapítvány a Magyar Target-Pulzus Médiakutató Kft.-vel közösen az adományozás témaköréről készített reprezentatív kutatást tavaly novemberben. A kutatásban a személyi jövedelemadó 1+1%-ának felajánlásával kapcsolatos kérdések is szerepeltek. Cikkünkben a kapott eredményeket foglaljuk össze röviden.

Általában az adományozásról

A kutatás az adományozással kapcsolatban számos kérdést vizsgált. Többek között megkérdezték a résztvevőktől, hogy az elmúlt évben adtak-e adományt, évente hány alkalommal szoktak adományozni, és milyen területen jótékonykodnak.

Az derült ki, hogy a kutatásban résztvevők 60%-a adott az elmúlt évben valamilyen adományt (civil szervezetnek, egyházi szervezetnek vagy rászorulónak) több, mint 35%-a egyáltalán nem adományozott, és 5%-a pedig nem kívánt válaszolni erre a kérdésre.

Az adományozás gyakoriságára vonatkozó kérdésre a megkérdezettek 29%-a nyilatkozta azt, hogy évente 2-3 alkalommal adakozik. A kutatás szerint leginkább az egészségüggyel foglalkozó szervezeteket támogatják, ezt követik sorrendben az oktatással, az állatvédelemmel és szociális ügyekkel foglalkozó szervezetek.

Az 1+1%-os felajánlással kapcsolatos kérdések

Ahogyan a NAV által közzétett adatok alapján készült, 2023. évi 1%-os felajánlásokról és plusz 1%-os felajánlásokról szóló korábbi cikkeinkben is megírtuk, tavaly mind a civil szervezetek, mind a vallási közösségek részére többen adtak le érvényes rendelkező nyilatkozatot, mint az azt megelőző évben. A civil kedvezményezettek számára több, mint 1,8 millió magánszemély több, mint 15 milliárd forintot, míg a technikai számmal rendelkezők számára közel 2 millió fő, összesen több, mint 15,4 milliárd forintot ajánlott fel.

Bár tavaly nőtt a felajánlók száma, a NIOK Alapítvány kutatásából az derült ki, hogy csak a megkérdezettek kevesebb, mint fele, 43%-a ajánlja fel rendszeresen adója 1%-át. A válaszadók 23%-a még sohasem töltötte ki a rendelkező nyilatkozatot, és 11% nyilatkozott úgy, hogy idén elfelejtette a felajánlást.

A célszervezet kiválasztásával kapcsolatban a megkérdezettek 40%-a mindig ugyanannak adja az adója 1%-át, míg 43% ugyanazon tevékenységi körben szokott felajánlást tenni.

Érdekes kérdés, hogy jótékonykodásnak tekinthető-e az 1+1%-os felajánlás. A válaszadók közel háromnegyede (74%) szerint a befizetett adó feletti rendelkezés is adományozásnak számít, míg 19% gondolta ennek ellenkezőjét. A fennmaradó 7% nem tudott vagy nem kívánt válaszolni.

kép forrása: Unsplash

Olvassa el a teljes cikket