Így lehet a legegyszerűbben rendelkezni az szja 1+1 százalékáról - adó 1% 2024

11 hónapja ezelőtt 141

bohócdoktor szja 1% felajánlás

Adó 1+1% -os rendelkezés 2024-ben


Idén is lehet rendelkezni a személyi jövedelemadó 1+1%-áról legkésőbb 2024. május 21-éig, az szja-bevallástól függetlenül is.


Bárki dönthet úgy idén is, hogy az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadójának 1 százalékát felajánlja egy regisztrált civilszervezetnek, további 1 százalékát pedig egy technikai számos vallási közösségnek[1] vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak, ami idén a Nemzeti Tehetség Program.


A felajánlására jogosult, kedvezményezett civilszervezetek listája itt érhető el.


A felajánlására jogosult vallási közösségek listája és a kiemelt előirányzat itt érhető el.


Az szja 1+1%-áról – függetlenül az szja-bevallás módjától – a bevallással együtt vagy külön is lehet rendelkezni.


A nyilatkozat legegyszerűbb elektronikusan nyújtható be:


az eSZJA webes felületen, online kitöltve vagy

az ÁNYK-ban a bevallással együtt, annak EGYSZA-lapját is kitöltve vagy

külön, a 23EGYSZA-nyomtatvány kitöltésével.

Papíralapon benyújthatópostán keresztül, vagy személyesen, illetve meghatalmazott által, lezárt borítékban a NAV ügyfélszolgálatain


a személyijövedelemadó-bevallással együtt, annak EGYSZA-lapját is kitöltve,

az e-SZJA-felület kitöltőprogramjával készített és kinyomtatott nyilatkozaton,

a 23EGYSZA jelű nyomtatványon vagy azonos adatokkal a nyilatkozaton, továbbá

 május 10-ig lezárt borítékban leadva a munkáltatónak, ha az vállalja a nyilatkozatok összegyűjtését. A borítékon a leragasztás helyén szerepelnie kell a felajánló aláírásának.

Ha a nyilatkozatokat eseti meghatalmazott nyújtja be, csatolni kell a meghatalmazást is.


A 2024. május 21-ei határidő jogvesztő. Ez azt jelenti, hogy ha valaki május 21. után rendelkezik befizetett személyi jövedelemadója 1+1%-áról, a rendelkezése érvénytelen, és a késedelem igazolási kérelemmel sem menthető ki.


2024.január 1-jétől már nem csak a vallási közösségeknek, hanem a kiemelt költségvetési előirányzatnak (jelenleg a Nemzeti Tehetség Programnak) tett felajánlások is érvényben maradnak. Ez azt jelenti, hogy a 2018-ban (a kiemelt költségvetési előirányzatra nézve 2021-ben) és azt követő években technikai számra tett, formailag megfelelő nyilatkozatokat a NAV 2024-ben és utána is figyelembe veszi, mindaddig, amíg a rendelkező nem ad be újabb nyilatkozatot vagy korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza.


2024.január 1-jétől nem vehető figyelembe a technikai számra tett, formailag megfelelő nyilatkozat akkor sem, ha a magánszemély az adóévet követő év május 20-áig - a 2024-es rendelkezési évben 2024. május 21-ig - nem nyújtott be személyijövedelemadó-bevallást vagy a benyújtott bevallása alapján nem keletkezett adóköteles, összevonás alá eső jövedelme.


A civil kedvezményezettek javára ugyanakkor továbbra is évenként kell nyilatkozni, mivel ezeket a felajánlásokat csak egy alkalommal, a rendelkezés évében veheti figyelembe a NAV.


Az szja 1+1%-áról rendelkező dönthet úgy, hogy a NAV közölje nevét és elérhetőségét a megjelölt civil kedvezményezettel. Ezeknek az adatoknak a megadása és az adatkezelési hozzájárulás önkéntes, tehát nem feltétele az érvényes rendelkezésnek.


2024.januárjától a rendelkező a NAV honlapján azt is megtekintheti, hogy az idén megjelölt kedvezményezett részesült-e a felajánlott összegből. Ha elektronikus tárhelye is van, a NAV elektronikusan is tájékoztatja a felajánlott összeg kiutalásáról.


l


[1] A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 7. § alapján vallási közösség: a vallási egyesület, a nyilvántartásba vett egyház, a bejegyzett egyház és a bevett egyház.


Többféle módon tudja az adó egy százalékot felajánlani. Pl:

1. Küldje el a NAV-hoz (beadási idő kb 5 perc)
Nincs más dolga, csak töltse ki EGYSZA jelű nyomtatványt, és adja le személyesen vagy juttassa el postai úton a NAV-nak május 20-ig! Fontos, hogy amennyiben a postai úton való leadást választja, akkor a borítékot írja alá keresztben, és írja rá az adóazonosító jelét.

A rendelkezést benyújthatja a személyijövedelemadó-bevallás részeként és a bevallástól elkülönülten egyaránt.

2. Adja le az ügyfélkapun keresztül (beadási idő kb 4 perc)
Amennyiben rendelkezik Ügyfélkapu regisztrációval, akkor online mindössze néhány kattintással is fel tudja ajánlani adója 1%-át az alábbi linken: https://eszja.nav.gov.hu/app/login/#login
Az ügyfélkapun az adószámot kell megadnia:

- Állatvédelem:
Orpheus Állatvédő Egyesület
Adószám: 18464654-1-06

Állatvédelemkutya - cica adó egy százalék támogatása

- Gyermekvédelem, Bohócdoktorok:
Mátrix Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18472273-1-06

BohócdoktorokMátrix Közhasznú Alapítvány

3. Adja le a munkahelyén (leadási idő kb 2 perc)
Amennyiben a munkáltatója gyűjti össze az alkalmazottak 1+1%-os nyilatkozatát, akkor annyit kell tennie, hogy a kitöltött nyomtatványt egy lezárt és aláírt, adóazonosító jellel ellátott borítékban nyújtsa át május 10.ig munkáltatójának.

További segítséget könyvelője vagy bérszámfejtője adhat.
Segítséget az adó 1% felajánláshoz ezeken az oldalakon talál:

https://eszja.nav.gov.hu/app/login/#login

https://nav.gov.hu/nyomtatvanyok/letoltesek/nyomtatvanykitolto_programok/nyomtatvanykitolto_programok_nav/22szja

Támogatását, az adó egy százalékról való rendelkezést hálásan köszönjük!

Gyermekmentő bohócdoktorok, adó 1 százalék felajánlással segítse őket!

állatvédelem, kutya és cica mentés, állatok adó 1% támogatása

bohócdoktor vizit szja 1%
ADÓ EGYSZÁZALÉK témában minden - az oldalon! ADÓ 1% linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Az szja 1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adója 1%-ának nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célbajuttatással is sokat segíthetsz! Az 1%-ról való rendelkezéskor az adószám pontos megadása fontos! Adóbevalláskor az szja 1+1 felajánlása fontos.
Adó 1 százalék felajánlás révén segíts Te is!

Olvassa el a teljes cikket